Kezdőlap Hírek Aszály és élelmiszerhiány Észak-Koreában - 300 gramm a fejadag
No menu items!

Aszály és élelmiszerhiány Észak-Koreában – 300 gramm a fejadag

Észak-Koreát az elmúlt közel négy évtized legsúlyosabb aszálya sújtja. Miután 2018-2019-ben az évtized legrosszabb termését takarították be az ázsiai országban, súlyos élelmiszerhiány fenyeget.

A KCNA állami hírügynökség tájékoztatása szerint az év első öt hónapjában átlagosan mindössze 54,4 milliméter csapadék hullott az ország különböző részein – ez számít a legkevesebbnek 1982 óta, amikor az év ugyanezen szakaszában csupán 51,2 milliméternyi csapadék hullott. A szárazság várhatóan május végéig tart.

Az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun szerint az ország hivatalnokai és dolgozói azon fáradoznak, hogy mérsékeljék a mezőgazdasági károkat: öntöznek és új vízlelőhelyeket keresnek.

Észak-Koreában 1982 óta nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Illusztráció: David Guttenfelder/AP

Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője, Herve Verhoosel május elején közölte, hogy a több mint 25 millió lakosú Észak-Koreában 10,1 millióan szembesülnek súlyos élelmiszerhiánnyal, miután az országban tavaly az évtized legrosszabb termését takarították be. Ennek következtében Észak-Korea május elején fejenként 300 grammra csökkentette az jegyekre vásárolható élelmiszeradagokat. Az ENSZ szerint eddig még nem volt ehhez foghatóan alacsony a fejadag az évnek ebben az időszakában.

A 2019-es is szűk esztendőnek ígérkezik, a búza- és az árpatermés aggasztó, és teljes vidéki közösségek kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyáron. A silány termés az időjárás, valamint az alkatrész-, műtrágya- és üzemanyaghiány számlájára írható – mutatott rá a szóvivő.

Észak-Korea ENSZ-nagykövete idén februárban élelmiszersegélyt kért a nemzetközi szervezetektől, arra hivatkozva, hogy idén 1,4 millió tonna élelem fog hiányozni a lakosság ellátásából.

Az észak-koreai tisztviselők az élelmiszerhiányért a rossz időjárás mellett a nemzetközi gazdasági szankciókat okolják, amelyek még szigorúbbá váltak azután, hogy Észak-Korea több nukleáris kísérletet és rakétatesztet hajtott végre az elmúlt években.

Észak-Koreában legutóbb a 90-es évek közepén pusztított hatalmas éhínség, amelynek következtében százezrek haltak meg. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás