Oroszország energiaszállításainak nagy részét 2022-ben baráti országokba irányította át, az Indiába irányuló olajexport 22-szeresére nőtt - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes.
A következő hónapokban a fogyasztóiár-index előbb lassú, majd egyre gyorsabb ütemű mérséklődése várható; az év végére egyszámjegyű infláció elérése gazdaságtörténetileg nagy eredmény lesz - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
A veszélyes nemzetközi környezet ellenére megerősítette Magyarország adósbesorolását a Japan Credit Rating Agency - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
Magyarországon is elindítja a Visa a She's Next elnevezésű, nők által vezetett vállalkozások támogatására létrehozott globális programját - jelentette be Sármay Bence, a digitális fizetési szolgáltató területi vezetője.
Április közepétől foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad - közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője a cég sajtótájékoztatóján.
A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői ülésén két új tag megválasztását támogatta a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. A testület új tagja lesz Búza Éva és Kovács Zoltán.
A Tesco megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet a húsvét előtti időszakban, és a tojás esetében el is törli - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.
Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a pénzforgalmi visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan - derült ki az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Elfogtak Montenegróban egy dél-koreai férfit, akiről a rendőrség azt feltételezi, hogy a Terraform alapítója, a nemzetközileg körözött Do Kwon egykori "kriptokirály" lehet - jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál.
A legújabb globális befektetői felmérés szerint az intézményes piaci szereplők továbbra is New Yorkot és - valamelyes lemaradással - Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának. A listán Budapest négy hellyel a 101. helyre szorult vissza.
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés és az utána járó szja-visszatérítés, utóbbi mértéke egy házaspárnál 10 éves távlatban meghaladhatja a 2 millió forintot is - közölte a Duna House.
Látványos együttállás, "bolygósorakozó" lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.
Rekordot ért el tavaly a világkereskedelmi forgalom az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az UNCTAD tanulmánya alapján. Az idei első félévre a szervezet a világkereskedelemi forgalom stagnálását jelzi előre.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,75 százalékról 5,00 százalékra, 2006 óta a legmagasabb szintre emelte az irányadó dollárkamatot.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek