Bejelentette lemondását Theresa May brit miniszterelnök, közölve, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.
A jegybanki alapkamatok minimálisak, sok országban pedig negatív, a jelzáloghitelek kamata csökken, folyósításuk kevés profitot hoz, a pénzintézetek a bankolási díjak emelésével akarnak pénzt...
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy technológiai hidegháborúba fordulhat át, a megoldásnak pedig nyoma sincs.
A Vodafone budapesti székházának tetején kapcsolta be a főváros első állandó 5G bázisállomását. A mobilszolgáltató illetékesei elmondták: még az idén szeretnék elindítani a kereskedelmi 5G szolgáltatást Magyarországon.
Az Audi kivezeti a Győrben gyártott TT sportautó modellt a kínálatából, és egy elektromos meghajtású modellt vezet be helyette - közölte a német autógyártó...
A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk az elmúlt évre vonatkozó társaságiadó-bevallást, továbbá ugyaneddig a határidőig kell gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről.
A stuttgarti államügyészség 90 millió eurós bírság kiszabásával lezárta a Bosch autóipari beszállítóval szemben a Volkswagen konszern dízelbotrányában játszott szerepe miatt indított eljárást.
A tavalyi évben mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya pedig a korábbi évekhez képest ismét nőtt - derül ki az EY elemzéséből.
A gazdaság dübörög, a szegénység mégis óriási. A választások demokratikusak, a kormányzás tekintélyelvű. A miniszterelnök népszerűsége töretlen, mégis nő az elégedetlenség. A hinduk büszkék toleranciájukra, ennek ellenére felróják nekik fokozódik a nyomás a szubkontinens kisebbségein. India az ellentmondások országa. Petrus Szabolcs írása.
A Magyar Nemzeti Bank közzétette májusi Pénzügyi stabilitási jelentését, amelyből kiderült: a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak, ugyanakkor a bankrendszeri profit mérséklődött az előző évi, értékvesztés-visszaírások miatt kiemelkedő szintjéhez képest.
Az agrárgazdaság mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásainak hitelállománya 2018. utolsó negyedévének végére az előző negyedévhez képest 0,57 százalékkal, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,07 százalékkal nőtt, 1124,9 milliárd forint volt.
Német sajtóértesülések szerint súlyos pénzügyi gondokkal küzd a hazánkban is népszerű Vapiano étteremlánc, amelynek részvényárfolyama egy év alatt ötödére esett. A tulajdonosoknak a cég megmentése érdekében egy legalább 30 millió eurós feltőkésítéséről kell megállapodniuk a hitelező bankokkal.
A Huawei ellen elrendelt amerikai szankciók mellett is használható minden meglévő funkciója a cég forgalomban lévő okostelefonjainak - közölte a Huawei Technologies Hungary Kft.
A belső kereslet fellendülésének köszönhetően az előző negyedévi stagnálás után növekedésnek indult a német bruttó hazai termék az idei első negyedévben a német statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása alapján.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed május 1-jén véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve szerint a Federal Reserve monetáris politikája továbbra is türelmes marad, figyelembe véve a pénzügyi, gazdasági feltételek alakulását, azonban a jelek szerint egy ideig nem számítanak kamatmódosításra.
A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, azaz részvényenként 1300 forint - a névértékre vetítve 130 százalék - osztalék kifizetését javasolja a 2018. április 1-jétől 2019. március 31-ig tartó üzleti évre a társaság június 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésén.
A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek