AzÜzlet.hu
NHP Fix. Már igényelhetik a fix kamatozású hitelt a kis- és a közepes vállalkozások
Az MKB Bank teljes hálózatában már január 2-tól elérhető Növekedési Hitel Program Fix (NHP Fix) két év alatt juthat el teljes egészében a kis- és középvállalkozásokhoz, szóltak az első becslések a 2,5 százalékos futamidejű jegybanki konstrukcióról.
BÉT – Elemzők: stagnálás, iránykeresés várható a tőzsdén
Stagnálásra, iránykeresésére számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a piaci szakértők.
Tőzsde – Veszteséges kezdés várható az európai tőzsdéken
Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.
Tavaly milliárdok repültek
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előzetes adatai szerint tavaly 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel, 6,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A járatok töltöttsége rekordszintre emelkedett, pedig a légitársaságok 2018-ban minden eddiginél több kapacitást biztosítottak.
Ultima Thule, a legtávolabbi vizsgált égitest – kép
A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett átrepült az amerikai űrszonda.
Brexit – Felmérés: nagyon borúlátó a brit nagyvállalati szektor
A legfrissebb felmérés szerint a brit nagyvállalati szektor vezetőinek jelentős többsége igen borúlátó módon ítéli meg a gazdaság kilátásait a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra.
Tőzsde – Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok
Gyenge kezdést követően vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
BÉT – Erősödött a BUX az év első kereskedési napján
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán.
A karácsonyi menü hatása a koleszterinszintre
Húsz százalékkal magasabb a dánok koleszterinszintje a karácsony ünnepek után, mint nyáron - mutatták ki új tanulmányukban a Koppenhágai Egyetem kutatói.
Kínában ózonszennyezést okozott a légszennyezés elleni harc
Mintegy 40 százalékkal csökkent a levegőben lévő szálló por (PM2,5) koncentrációja a kelet-kínai városokban azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el a légszennyezés elleni harcban, ám a drámai mértékű csökkenés megváltoztatta a légkör összetételét és súlyos ózonszennyezést idézett elő.
Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
A Mol bruttó 10-10 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Kétéves bérmegállapodás – Adóváltozások
A néhány napja kötött kétéves minimálbér és garantált bérminimum megállapodás jelentőségét a korábbi, hatéves megállapodáshoz hasonlította és annak folytatásaként emlegette a pénzügyminisztérium államtitkára újévi sajtótájékoztatóján. Bodó Sándor szerint a közterhek további csökkentése következhet 2019-ben.
Drága luxushiba: jegyek, szinte fillérekért
A hongkongi Cathay Pacific internetes foglalási rendszerének hibája miatt az óév utolsó napján többen is néhány száz dollárért juthattak hozzá a légitársaság sok ezer dolláros, első osztályra szóló repülőjegyeihez. A hibát azóta már kijavították, de a cég közölte, senkinek sem törli a foglalását.
Orosz gáz. Ukrajnába is jut a Magyarországnak eladott mennyiségből
Ukrajna tavaly 24,6 százalékkal, azaz 3,46 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt importált mint 2017-ben, továbbra is kizárólag Szlovákiából, Magyarországról és csekély mértékben Lengyelországból.
A meghirdetettnél kisebb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK
A meghirdetettnél 10 milliárd forinttal kisebb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet változatlan átlaghozamon szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Decemberben csökkent a BÉT részvényforgalma és gyengült a BUX index
Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A 2018-as év egészében 0,6 százalékkal gyengült a BUX az előző három év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit - közölte a BÉT.
Visszaesett a fizetési mérleg többlete a harmadik negyedévben
A tavalyi harmadik negyedévben négyéves mélypontra esett a folyó fizetési mérleg többlete, 156 millió eurót tett ki, ami 2014 negyedik negyedéve óta a legkisebb összeg és messze elmarad az előző negyedévi 929 millió eurótól - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
Vezetési tanácsadás. Értékteremtő szakemberek, csodadoktorok? 2. rész
A címben megfogalmazott kérdés megválaszolására adott válasz ezúttal közölt 2. részében a Menedzser Akadémia napjaink gyakorlatával és a vezetési tanácsadás jövőjével, kihívásaival foglalkozik.
Beszerzésimenedzser-index. Decemberi javulás
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke: 54,2 pont volt a novemberi 53,5 pont után.
Adócsalás. 250 millió forintot nem fizetett be egy szójaimportőr
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be.
Friss
Csapra verték az első söröshordót, megnyílt a müncheni Oktoberfest
A solingeni és müncheni merényletek miatt az idei fesztivált fokozott biztonsági óvintézkedések mellett tartják meg.
Egynapos munkabeszüntetés miatt a Brussels Airlines október elsején törli járatai többségét
Ezért a közleményben arra kérték a többi légitársaságot is, csökkentsék aznapra minimálisra a légikikötőből induló, illetve érkező járataik számát.
Családbarát védjegyet kapott a GVH
Ezen kívül a GVH a Gondolja Végig Higgadtan című sorozatában számos edukációs anyaggal segíti a fogyasztókat, a magyar családokat.
Francia gazdasági jelenlét Magyarországon
A Magyarországi Francia Nagykövetség Gazdasági Osztálya és a Magyar-Francia...
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nagy Márton négy pontban kérte a Bankszövetség együttműködését
A növekedést a fogyasztás fokozatos helyreállása mellett a külpiacok gyengélkedése, így elsősorban a német gazdaság kedvezőtlen teljesítménye árnyékolja be.
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.