Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az elemző szerint iránykereséssel nyithat a tőzsde
No menu items!

Az elemző szerint iránykereséssel nyithat a tőzsde

A szerdai enyhe mínusz után csütörtökön délelőtt sem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedés iránykereséssel indulhat – írta Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában.

A BUX-index továbbra is a 40 ezer pontos szint felett maradhat.

Az elemző szerint a vezető papírok közül az OTP a 8600 és a 9000 forint közötti sávban maradhat, itt bármelyik irányba történő kilépés esetén gyorsulhatna a mozgás.

A Mol szerdán nem tudott kilépni a 2400-2500 forint közötti sávból, így az olajipari papírnál továbbra is ezek a meghatározó szintek – jelezte.

Úgy vélte, a Richter ismét megpróbálkozhat a 8250 forintos ellenállás áttörésével, a Magyar Telekom esetében pedig a lélektani 300 forintos szintre érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,33 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 40 553,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt. A Mol ára 6 forinttal, 0,24 százalékkal 2464 forintra csökkent, 400,4 millió forintos forgalomban. Az OTP 50 forinttal, 0,56 százalékkal 8900 forintra erősödött, forgalma 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,5 forinttal, 3,33 százalékkal 295 forintra nőtt, forgalma 40,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,47 százalékkal 8060 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás