Kezdőlap Gazdaság Az Euronics árbevétele csaknem 19 százalékkal nőtt tavaly
No menu items!

Az Euronics árbevétele csaknem 19 százalékkal nőtt tavaly

Az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. nettó árbevétele 18,7 százalékkal, csaknem 88,7 milliárd forintra nőtt a 2021. július 1-jétől 2022. június 30-ig tartó üzleti évben az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A társaság 2021-ben állt át a naptári évtől eltérő üzleti évre. A Vöröskő Kft. adózás előtti eredménye az első új üzleti évben 2,17 milliárd, adózott eredménye pedig 2,02 milliárd forint volt.

Az üzleti jelentésben a pénzügyi stratégia rendkívül fontos elemeként említették az idei, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában történt 7 milliárd forintos kötvénykibocsátást, amellyel stabilitást és olcsó finanszírozást nyertek.

A Vöröskő Kft. jelezte: a 2022-es üzleti év első fele még a koronavírus-járvány utóhatásai alatt állt, a második felét pedig már az orosz-ukrán háború hatásai terhelték, de alapvetően egyik sem okozott jelentős negatív hatásokat.

A forint-euró és a forint-dollár árfolyamváltozás költségesebbé tette ugyan az árubeszerzést, de a versenytársakhoz képest nem okozott versenyhátrányt, mert ez a többi céget is érintette.

A társaság tavaly június 30-án 997, idén június 30-án 985 munkavállalót foglalkoztatott, az üzleti jelentés szerint az 1,2 százalékos létszámcsökkenés oka, hogy a hatékonyabb munkavégzés érdekében a társaság egyes munkaköröket átalakítással megszüntetett.

A 2022-es üzleti évben a vállalat országszerte 61 áruházat üzemeltetett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.