Kezdőlap Világgazdaság Gyengélkedett az euróövezet ipara júniusban
No menu items!

Gyengélkedett az euróövezet ipara júniusban

Gyengélkedett a szűk ellátási keresztmetszetek következményeként az euróövezet ipari teljesítménye júniusban. Elmaradt a várakozásoktól

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat)  közölte, hogy havi összevetésben szezonális kiigazítással számolva 0,3 százalékkal csökkent az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése júniusban nem végleges adatok szerint.

Elemzők kisebb, 0,2 százalékos csökkenést vártak a májusban mért 1,1 százalékos esés után.

A vártnál erősebb csökkenést, gyengélkedést részben az okozta, hogy az energiatermelés 0,6 százalékkal, a tőkejavaké pedig 1,5 százalékkal csökkent, amit nem tudott ellensúlyozni, hogy a félkész termékek termelése 0,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5 százalékkal, a nem tartósaké pedig 1,4 százalékkal nőtt.

Éves összevetésben, naptári kiigazítással számolva, 9,7 százalékkal nőtt az euróövezet ipari termelése júniusban. Elemzők erősebb, 10,4 százalékos emelkedésre számítottak a májusi 20,6 százalékos növekedés után.

Az Európai Unió 27 tagállamában májushoz képest 0,2 százalékkal csökkent, míg tavaly júniushoz viszonyítva 10,5 százalékkal bővült az ipari termelés.

2020-ban lényegesen kisebb volt a teljesítmény

Tavaly júniushoz képest valamennyi EU-országban nőtt az ipari termelés az elérhető adatok szerint, a legnagyobb mértékben Belgiumban, 23,2 százalékkal, Litvániában 20,1 százalékkal, Szlovéniában 18,9 százalékkal.

Eurózóna és az EU ipari termelés 2021 júniusában gyengélkedett

Havi összevetésben Máltán nőtt legerősebben az ipari termelés júniusban, 5,2 százalékkal, majd Hollandiában (+3,3 százalék) és Észtországban (+3,2 százalék). A legnagyobb csökkenést Írországban jegyezték fel, 4,4 százalékosat, Portugáliában 2,6 százalékosat és Dániában 2,3 százalékosat.

Hazai adatok

A hazai ipari teljesítmény is valamelyest csökkent az előző hónaphoz képest, azonban a KSH adatai szerint Magyarországon a tavalyi évhez képest megnyugtatók a számok. Júniusban a magyar ipari termelés volumene 22,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. Az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,3 százalékkal csökkent.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...