Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az MNB több kedvezményt adna megújuló energiára
No menu items!

Az MNB több kedvezményt adna megújuló energiára

A megújulóenergia-termelési ágazat kihívásait és lehetőségeit vizsgáló tanulmányt jelentetett meg a Magyar Nemzeti Bank, amelynek frissen bevezetett vállalati zöld tőkekövetelmény-kedvezménye e szektor fejlődését is segítheti.

Az MNB felidézte: zöld programja keretében a hazai zöld finanszírozási környezet javítását tűzte ki célul. A klímabarát vállalati finanszírozás előmozdítása érdekében most kiadott, A hazai megújulóenergia-termelés finanszírozása: kihívások és lehetőségek című tanulmányának kiindulópontja Magyarország új nemzeti energiastratégiája, amely a megújuló energia kapacitásának jelentős bővítését irányozza elő.

A stratégia alapvetése szerint 2030-ra a jelenlegi, mintegy 3 gigawatt megújuló energia kapacitás 7 gigawatt fölé, 2040-re pedig 13 gigawatt fölé nő majd, túlnyomórészt újonnan létesített fotovoltaikus naperőműveknek köszönhetően.

A jegybank becslése szerint az ilyen nagyságrendű kapacitásbővítés összesen legalább 2 ezermilliárd forint beruházási és 1,5 ezermilliárd forint finanszírozási igényt von maga után 2040-ig.

Az MNB jelezte: kívánatosnak tartja, hogy a banki mérlegekben nőjön a környezetileg fenntartható iparágak, mint például a megújuló energiaipar aránya. Pénzügyi stabilitási szempontból viszont elengedhetetlen, hogy a bővülés minél kisebb hitel-, kamat- és likviditási kockázat mellett valósuljon meg.

A paksi naperőmű az atomerőmű szomszédságában. Fotó: MTI/Sóki Tamás

A jegybanki tanulmány a hazai megújuló energia támogatási rendszerek összehasonlító bemutatása után ismerteti a jelenlegi befektetői és finanszírozási gyakorlatot. Bemutatja az MNB kereskedelmi bankokokkal és piaci szereplőkkel folytatott konzultációi során feltárt finanszírozási és beruházási korlátokat, illetve elemezi a jelenleg érvényes támogatási rendszerből eredő hitelezési kihívásokat.

A jegybank a megoldási, illetve fejlesztési lehetőségeket is vizsgálja. Ennek jegyében vezette be a vállalati zöld tőkekövetelmény-kedvezményt, amely javítja a megújulóenergia-termelés finanszírozási környezetét – hangsúlyozták.

Az MNB a tanulmánnyal a megújuló energia témában érintettek teljes körét, a finanszírozókat, szabályozó intézményeket, befektetőket, beruházókat, iparági és civil szervezeteket, valamint a téma iránt érdeklő hazai és nemzetközi szakmai közösséget kívánja megszólítani és szakmai vitára hívni – közölték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.
Hirdetés

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...