Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az OTP már a kilencedik Romániában
No menu items!

Az OTP már a kilencedik Romániában

Az OTP Bank Romániában fél százalékponttal növelte piaci részesedését ötéves programjának első évében: elérte a 3 százalékot, amivel a kilencedik legnagyobb romániai bank lett – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Kifejtette, hogy eddig minden tervszerűen alakult, noha márciusban a világjárvány kitörésekor megijedtek, de később rájöttek, nem kell felülvizsgálniuk az Apollo névre keresztelt növekedési tervüket, amelynek célja, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeljék a részesedésüket. Elmondta, hogy a továbbiakban is folytatják a beruházásokat.

Közölte, hogy a magyar bank Romániában jelenleg 1600 alkalmazottal működik, miután az idén 200-zal bővítették létszámot. Kilencvenhat bankfiókot működtetnek, az idén kettőt nyitnak, ebből az egyik Bukarestben már megnyílt, de az idén várhatóan elkészül Temesváron is egy regionális központ.

Fáter Gyula

A vezérigazgató elmondta, hogy a jövő évben is két-három új bankfiók nyitását tervezik, és ha nem is növelik olyan gyors ütemben az alkalmazottak számát, mint az idén, a létszámbővítést is folytatni fogják. Közölte: az idén felvett 200 alkalmazott közül 50-en magyarul is beszélnek, ugyanis fontosnak tartják, hogy mindenkit anyanyelvén szolgáljanak ki.

Úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány miatt a román állam gazdasági szereplőknek szánt védőprogramjai jók, ezek folytatására szükség lenne 2021-ben is, amennyiben ez nem történik meg, az OTP kész felajánlani segítségét, és valamilyen megoldást találni azon ügyfelei számára, akik fizetési nehézséggel küszködnek.

A bank idei pénzügyi eredményeit értékelve úgy vélte, hogy azok a várakozásoknak megfelelően alakultak. Emlékeztetett, hogy az OTP Bank Románia az év első kilenc hónapjában 39 millió lej konszolidált adózás utáni nyereséget ért el, ami elmaradt a tavalyitól. Ennek okát a kockázati költségek koronavírus-járvány alatti növekedésével magyarázta. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a 39 millió lejes nyereség is elolvad az év végére, amennyiben úgy döntenek, hogy növelni kell a kockázati költségeket vagy erősíteni kell a járványügyi védekezést.

Az első háromnegyed évben a bevételek 11 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor a költségek is 19 százalékkal nőttek.

Fatér Gyula szerint annak ellenére, hogy magas a román államháztartási hiány, a román gazdaság nincs rossz helyzetben, ugyanis a bruttó hazai termék visszaesése kisebb, mint a régió átlaga. Szerinte az európai uniós pénzek felhasználása ad még mozgásteret a költségvetésnek és ez lehetővé teheti a román gazdaságnak az átmenetet komoly megrázkódtatások nélkül.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.