Kezdőlap Világgazdaság Bank of England: már látszik a fény az alagút végén
No menu items!

Bank of England: már látszik a fény az alagút végén

Nagyon nagy károkat okozott a brit gazdaságban a koronavírus-járvány, de az oltási kampány sikere nyomán most már látszik a fény az alagút végén – mondta a Bank of England kormányzója.

Andrew Bailey a Resolution Foundation nevű, elsősorban a kis- és közepes jövedelmű fogyasztók életszínvonal-folyamatainak kutatására szakosodott független londoni gazdaságelemző intézet virtuális rendezvényén felszólalva elmondta: a Bank of England számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idei harmadik negyedév végén 12 százalékkal lesz alacsonyabb a 2019 végén mért szintnél.

Andrew Bailey

A brit jegybank vezetője kijelentette: ez hatalmas mértékű visszaesés, ráadásul a koronavírus-járvány reálgazdasági hatásainak szokatlan sajátossága, hogy egyszerre tette ki keresleti és kínálati oldalon jelentkező sokkhatásnak a brit gazdaságot.

Így a kilábalásnak is – a recessziók utáni fellendülések történetében ugyancsak szokatlan módon – mindkét oldalon egyszerre kell végbemennie, mert e kettős kilábalás nélkül nehezebbé válhat a válság során felmerült problémák kezelése – mondta a jegybanki kormányzó.

Bailey szerint ennek alapján a koronavírus-válság gazdasági természete markánsan különbözik a 2008-2009-es globális pénzügyi válságétól, akkor ugyanis a keresleti oldalt érte komolyabb ütés, és ezt a kínálati oldalon kialakult kapacitásfelesleg elhúzódó időszaka követte.

Éppen ezért nem lenne túl szerencsés a mostani sokkot egyedül a reálgazdaságban keletkezett kibocsátás rés kiszámításával illusztrálni

– hangsúlyozta a Bank of England kormányzója.

Hozzátette: észlelhetővé vált a járvány eddigi időszakában bizonyos széttartás a kereslet és a kínálat között, de a válság átütő erejű sajátossága mégis az, hogy a keresleti és a kínálati oldalt egyszerre érte a koronavírus-járvány sokkja.

Bailey hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nagy-britanniai oltási kampány – amelynek december 8-i kezdete óta a brit felnőtt lakosságnak csaknem a felét már beoltották – hatalmas vívmány, és ennek nyomán már látszik a fény az alagút végén.

A Bank of England kormányzója megerősítette: a jegybank várakozása szerint a brit GDP-érték 2022 első negyedévében újból eléri a 2019 utolsó negyedében mért szintet.

Bailey közölte: a kilábalás és a 2 százalékos inflációs cél újbóli elérésének támogatása végett a Bank of England folytatja és várhatóan 2021 vége felé befejezi bejelentett eszközvásárlási programját.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.