Kezdőlap Pénzvilág Banki csalások. Magyarország a legbiztonságosabbak között
No menu items!

Banki csalások. Magyarország a legbiztonságosabbak között

A magyarországi banki információbiztonsági és a csalásokat kiszűrő rendszerek fejlettek, de az ügyfelek tudatosságára is szükség van a visszaélések megelőzése érdekében – hangzott el a jegybank online sajtóbeszélgetésén.

Gabler Gergely

Gabler Gergely, a Magyar Nemzeti Bank IT felügyeleti igazgatója jelezte: Magyarországon kimondottan alacsony a csalások száma, az MNB és a társhatóságok közös munkával szűrik ki az ilyen eseteket. Hangsúlyozta ugyanakkor, az ügyfeleket célzó támadások elkerülése érdekében lényeges, hogy az érintettek tisztában legyenek a védekezés fontosságával.

Luspay Miklós, az MNB főosztályvezetője kiemelte: az Európai Központi Bank statisztikája szerint Magyarország a harmadik legbiztonságosabb ország az Európai Unióban, az elektronikus fizetések kapcsán nagyon kevés visszaélés történik, a bankszektor kellőképpen felkészült a csalások kivédésére. A legtöbb csalás az internetes kártyás vásárlásoknál fordul elő.

Luspay Miklós

Kitért arra, hogy a bankoknak csalásmonitoring rendszert kellett kialakítani, korábban ilyen előírás nem volt. A fogyasztói oldalt is megerősítette a pénzforgalmi szabályozás; ha egy ügyfelet kár ér, akkor a banknak kell igazolnia, hogy az ügyfél csalást követett el vagy súlyosan gondatlanul járt el – tette hozzá.

Az adatszolgáltatási szabályok is változtak, a hitelintézeteknek jelenteniük kell minden esetet, amikor csalás történt vagy csalást hiúsítottak meg. Ezeket az eseteket az MNB mellett az európai bankfelügyeleti szervezetek is monitorozzák. Ha valamelyik tagállamban megjelenik egy új csalási módszer, arról Magyarország is tájékoztatást kap, hogy a bankszektor fel tudjon készülni – ismertette a főosztályvezető.

Luspay Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy

január 1-jétől a webes felületeken történő kártyás fizetésnél nem lesznek elegendőek azok az információk, amelyek jelenleg megfelelőek egy-egy tranzakció kezdeményezéséhez, erős ügyfelhitelesítésre lesz szükség.

A MNB a szeptember 14-i határidőt határozta meg a magyarországi hitelintézeteknek és webáruházaknak. A fejlesztés a hazai bankoknál megvalósult, hamarosan elkezdődik az ügyfelek tájékoztatása, hogy milyen módon változik az elektronikus kártyás fizetés az internetes vásárlásoknál.

Az MNB azt szeretné, ha már a karácsonyi vásárlásoknál is egyre több helyen megjelenne az új megoldás – mondta Luspay Miklós.

Biró Gabriella

Biró Gabriella, az MNB főosztályvezetője ismertette: a jegybank ügyfélszolgálatához 2019-2020-ban érkezett jelzések alapján a leggyakoribb az online bankkártyás visszaélés, a második a számlaváltásos csalás, a harmadik pedig az adathalászat és SIM-cserés támadás.

A számlaváltásos csalásnál a kiszemelttel azt hitetik el, hogy üzleti partnerének számlaszáma megváltozott és azt kérik tőle, hogy új számlaszámra utaljon. A főosztályvezető szerint érdemes ilyen esetben a hivatalos kapcsolattartót felhívni és ellenőrizni, hogy tényleg történt-e változás.

Az adathalászok jellemzően egy hamis weboldalon keresztül próbálják megszerezni az áldozat banki adatait; ha sikerül, a csalók elutalják a számlán található pénzt másik számlákra vagy felveszik készpénzben. A módszert segít kiszűrni egyebek mellett a feladó és a webcím alapos ellenőrzése.

Ha az áldozat átutalást tapasztal a számlájáról, azonnal értesíteni kell a bankot, akkor még jó esély lehet a pénz visszaszerzésére.

A SIM-cserés támadásnál az ügyfél azt hiszi, hogy szerződést köt, és megadja személyes adatait. Ezekkel a csaló új SIM-kártyát igényel a távközlési szolgáltatónál, majd az új kártyával banki tranzakciókat végez. Ha az ügyfél SIM-kártyája használhatatlanná válik, érdemes minél rövidebb időn belül értesíteni bankját – hívta fel a figyelmet Biró Gabriella.

A sikeres csaláshoz minden esetben szükség van az áldozat adataira, ezért különösen fontos a körültekintés az adatok megadásakor – fogalmazott a főosztályvezető.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.