Kezdőlap Hírek "Barbár szokás" - Betiltották a ragasztós vadászatot Franciaországban
No menu items!

“Barbár szokás” – Betiltották a ragasztós vadászatot Franciaországban

Véglegesen betiltották a madarak lépvesszős vadászatát Franciaországban, az utolsó uniós országban, ahol még törvényes lehetőség volt erre.

A legfelsőbb közigazgatási bíróság, az Államtanács hétfőn törölte el az énekesmadarak kegyetlen és egyes fajokat kihalással fenyegető vadászati módszert, amelynek létét az indoklás szerint nem igazolja pusztán az, hogy tradicionális. A testület szerint a madarak ragasztóval való lépre csalása ellenkezik az Európai Unió jogszabályaival is.

Márciusban az Európai Unió Bírósága is az uniós joggal ellentétesnek minősítette a természetvédők által barbárnak tartott szokást.

A lépvesszős vadászatot főleg Franciaország délkeleti részén gyakorolják, ahol erős ragasztóval, például enyvvel kennek be faágakat, amelyekre ráragadnak a kisebb madarak.

Az így elfogott madarakat étkezési célokra használják, vagy arra, hogy nagyobb madarakat csalogassanak oda velük a puskás vadászathoz.

A lépvesszős vadászat betiltását francia természet- és állatvédő szervezetek kezdeményezték azzal érvelve, hogy nem csak engedélyezett fajok esnek bele a csapdába, hanem védett madarak is, például rigófélék, másfelől a módszer sok kínszenvedést okoz az állatoknak.

A francia vadászszövetség a módszer további engedélyezését sürgette ott, ahol úgymond hagyománya van annak.

Más dél-európai országok már korábban betiltották a lépvesszős madárvadászatot, miután az Európai Unió Bírósága elmarasztalta őket.

Az Európai Unió már 1979-ben betiltotta a módszert kegyetlensége miatt, egyedül Franciaország kapott felmentést egy 1989-es megállapodásban azzal a feltétellel, hogy csak “szelektíven, ellenőrzött módon és korlátozott számban” alkalmazzák a gyakorlatot.

A kivétel évi 42 ezer madár lépvesszővel való elejtését engedélyezte Franciaországnak, madárvédelmi aktivisták szerint azonban az országban évente 150 ezer madár esik áldozatul a nem szelektív vadászati módszereknek, köztük a lépezésnek.

Emmanuel Macron francia elnök tavaly nyáron már felfüggesztette a lépvadászatot az Európai Unió Bíróságának döntésére várva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.