Kezdőlap Hírek Békétlenebbé vált a világ - meg is fizettünk érte
No menu items!

Békétlenebbé vált a világ – meg is fizettünk érte

Bár tavaly csökkent a konfliktusok intenzitása, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt békétlenebbé vált a világ. A békétlenség a bolygó minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került – áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében.

Az IEP – amelynek Sydneyben, New Yorkban és Oxfordban is vannak kutatóműhelyei – 163 országot és területet vizsgáló felmérésében kimutatta, hogy a szélesebb értelemben vett erőszakcselekmények világgazdasági kihatása – e kategóriába sorolja a cég a katonai kiadásokat is – 2020-ban 14 960 milliárd dollár volt, 0,2 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

Ez a globális hazai össztermék (GDP) 11,6 százalékával egyenlő, és azt jelenti, hogy a világ minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került tavaly a békétlenség.

Az IEP kimutatása szerint ebben elsődleges szerepe volt a globális katonai kiadások 3,7 százalékos emelkedésének, jóllehet a terrorizmusból eredő gazdasági károk 17,5 százalékkal csökkentek 2020-ban.

A gazdasági hatás az erőszaktól leginkább érintett országokban a GDP-érték átlagosan 36 százalékát emésztette fel; az erőszakcselekményektől legkevésbé sújtott országokban ez az arány nem érte el a 4 százalékot.

Tavaly Szíria fizette a világon a legmagasabb árat: a fegyveres konfliktus gazdasági költsége elérte a szíriai hazai össztermék 82 százalékát.

A tanulmány szerint tavaly 86 országban javult a szervezet által 23 mennyiségi és minőségi kritérium alapján összeállított békeindex, 75 országban azonban romlott. Az IEP kiemelte azt is, hogy az elmúlt 13 évből kilencben romlott az átfogó globális békeindex.

A cég hangsúlyozza azt is, hogy a hazai össztermékhez mért katonai kiadások globális átlagban immár második éve emelkednek, és ebben szerepe volt a koronavírus-járvány okozta GDP-visszaesésnek. A tanulmány szerint a GDP-arányos katonai kiadások jelzőszáma tavaly 105 országban emelkedett.

Az IEP kimutatta azt is, hogy 2020 januárja és 2021 áprilisa között ötezernél több olyan erőszakcselekmény történt a világban, amely a koronavírus-járványhoz köthető.

A fegyveres konfliktusok közvetlen világgazdasági kára 2020-ban az IEP számítási módszertana alapján 448,1 milliárd dollár volt, 7,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez 2013 óta a legalacsonyabb összeg.

A legrosszabb átfogó indexet az idén Afganisztán kapta, és a sereghajtó ötös mezőnyben szerepel Jemen, Szíria, Dél-Szudán és Irak is.

A legbékésebb felső ötös csoportban van Izland, Új-Zéland, Dánia, Portugália és Szlovénia. Ezek az országok az IEP meghatározása szerint a “nagyon magas” békeindexű csoportban vannak.

A közép-és kelet-európai EU-térségen belül Csehország került a legjobb helyre: a kilencedik a 163 országot számláló listán.

A közép-európai uniós mezőnyön belül a második legjobb hely Magyarországé, amely a 19. helyre került.

Lengyelország a 24., Románia a 25., Szlovákia a 26., Bulgária a 27. helyen szerepel az idei globális békeindexen. Az Egyesült Államok ugyanakkor a 122. helyen áll, Ukrajna a 142., Izrael a 143. helyre került.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás