Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde

A negatív nemzetközi befektetői hangulat miatt enyhe visszaeséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a budapesti részvénypiac felülteljesítő volt hétfőn, ezért csökkenésre számít a keddi nyitáskor. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Mol technikai képe pozitív, amennyiben a következő napokban is meg tudna maradni a 3020 forintos szint felett, emelkedhet rövid távon. Az OTP árfolyama várakozásaik szerint csökkenhet reggel. A Richter mozgása továbbra is bizonytalan – tette hozzá.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint is kis csökkenés jöhet. A nemzetközi folyamatok, hírek határozzák meg a hangulatot hazai hírek hiányában – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,57 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 40 891,99 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt.

A Mol 42 forinttal, 1,41 százalékkal 3026 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 700 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,67 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 179,3 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,20 százalékkal 4910 forintra nőtt, forgalmuk 655,2 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás