Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Mérsékelt emelkedésre és negatív nyitásra, illetve iránykeresésére számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a piaci elemzők.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután az OTP és a Mol részvényeinek ára is várhatóan emelkedik a nap folyamán, s ezeknek a papíroknak van a legnagyobb súlya a BÉT-en, összességében a magyar tőzsdén mérsékelt emelkedés várható.

A bankpapír csütörtökön megdöntötte a héten beállított, előző csúcsot, és sikerült ott is zárnia, a Mol pedig ismét a 3 350 forintos szint felett tudott zárni – idézte fel. A Richter árfolyama viszont fontos támaszt tört le csütörtökön 5 200 forintnál, így szabaddá vált az út az 5 000 forintos szint irányába – tette hozzá.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az ázsiai kereskedésben péntek hajnalban már a csütörtöki lendület nem tükröződött és a nemzetközi határidős indexek is negatív nyitásra utalnak.

A magyar piacon a kereskedés irányát első sorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg, így a BÉT szerinte enyhe mínusszal nyithat és az iránykeresés jellemezheti a napot pénteken.

A magyar papírok közül szintén kiemelte az OTP-t, amely szerinte várhatóan újabb csúcsot dönthet. Szerinte is folytatódhat a Richter mélyrepülése, akár 5000 forintig is csökkenhet a gyógyszeripari cég részvényeinek értéke.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,60 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 41 955,75 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt.

A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3364 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP átlépte a március 19-én elért 12 970 forintos történelmi csúcsát, ugyanis a részvények ára 140 forinttal, 1,09 százalékkal 12 980 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra esett, forgalma 348,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,63 százalékkal 5125 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás