Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedés és iránykeresés várható nyitáskor
No menu items!

BÉT – Emelkedés és iránykeresés várható nyitáskor

Iránykereséssel, emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn alapvetően a nemzetközi hatások érvényesülhetnek, a nap elején pozitív nyitás várható.

A Concorde elemzője felidézte, hogy pénteken az amerikai piacok jelentős emelkedéssel zártak a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokat követően, ez a lendület vélhetően kitart a hétfői ázsiai kereskedésben is, ahol emelkedtek az indexek hétfőn reggel.

Jelentősebb makroadatközlés hétfőn nem várható, ezért a hírfolyamokra érdemes figyelni, a Brexit-tárgyalásokkal kapcsolatos fejlemények a héten uralhatják a híreket, és befolyásolhatják a kereskedést – tette hozzá Kocsis Márió.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a pénteki jelentős emelkedés után hétfőn iránykereséssel indulhat a kereskedés, a befektetők értékelik a vasárnapi önkormányzati választás eredményét, a nemzetközi hangulat is vegyes képet mutat.

Az Equilor vezető elemzője emlékeztetett arra, hogy pénteken az OTP volt a nyertes a kereskedésben, ha folytatódna a banki papír emelkedése, akkor 13 250 forintig nem ütközik ellenállásba, míg csökkenés esetén a 12 800 forintnál lévő támasz állíthatja meg a részvényt.

A Mol akár 2905 forintig erősödhet, ha romlana a hangulat, akkor a 2800 forintos szintre érdemes figyelni. A Richter várhatóan a 4774 forintos támasz és 4900 forintos ellenállási pont közötti sávban maradhat, míg az utóbbi időben enyhén emelkedő Magyar Telekom egy szűksávba szorulhat 443 és 450 forint közé – írja Török Lajos elemzésében.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 866,21 pontos, 2,19 százalékos emelkedéssel, 40 332,56 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 46 forinttal, 1,63 százalékkal 2874 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,19 százalékkal 12 930 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 445 forintot ért, forgalma 220,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,69 százalékkal 4820 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás