Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Az OTP kedvező jelentésének köszönhetően pozitív tartományban nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – mondta az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán közölte, a bankpapír árfolyamában 17 025 forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, a júniusban beállított történelmi maximum. A Mol sikeresen rugaszkodott el a 2400 forintos támaszról, rövid távú ellenállási szintek 2450 és 2500 forintnál találhatók.

Az elemző szerint a Richternek “túl nagy falat” a 8800 forintos szint, jegyzésében az igazán erős támasz 8400 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése a kedvező jelentés hatására megérkezett a 430 forintos ellenállási szinthez, amennyiben ezt át tudja törni, akkor tér nyílhat felfelé.

Arról is beszámolt, hogy kedvező negyedéves jelentés érkezett az OTP-től: 2021 második negyedévében a teljes bevétel és a kamatbevételek is jelentősen emelkedtek éves alapon, a kockázati költségek jelentős zsugorodása miatt az adózás utáni eredménysorok dinamikusan emelkedtek 2020 második negyedévéhez képest.

Hozzátette, a bank továbbra is elkötelezett, hogy a felfüggesztett 2019-es és 2020-as osztalékot, 119 milliárd forint értékben kifizesse a részvényeseknek. A mostani pozitív eredmények és az integráció részsikerei is arra ösztökélhetik a vezetőséget, hogy újabb akvizíciós célpontok után nézzenek a már bejelentett szlovén felvásárláson felül is – vélte Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 467,39 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 50 317,10 ponton, ismét történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt.

A Mol 44 forinttal, 1,83 százalékkal 2446 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,22 százalékkal 16 650 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,18 százalékkal 430,50 forintra emelkedett, forgalma 190,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8725 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás