Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel kezdhet a tőzsde
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel kezdhet a tőzsde

Emelkedéssel kezdhet szerdán a budapesti tőzsde, de a kereslet gyenge, ezért a folytatás is bizonytalan – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán szerint a keddi visszaesés korrekciójaként lehet esély emelkedésre a nyitást követően. Csökkenés elsősorban a Mol árfolyamában várható, az eladói nyomás már az előző zárásban is megmutatkozott. A Richter ellenben 8800 forintig erősödhet, a többi vezető részvénynél nem várható jelentős elmozdulás – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,62 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 42 865,63 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 44 forinttal, 2,07 százalékkal 2080 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,07 százalékkal 12 960 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,73 százalékkal 412 forintra erősödött, forgalma 68,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama változatlanul 8775 forinton állt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás