Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel nyithat a tőzsde

A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel nyithatja a hetet a Budapesti Értéktőzsde hétfőn az elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője úgy látja, hogy az OTP esetében a 13 500 forintos támaszra és a 14 000 forintos ellenállási szintre, a Molnál a 2900 forintos és a 3000 forintos szintre, a Richternél az 5475 forintos ellenállásra, a Magyar Telekomnál pedig a 435 forintos támaszra érdemes figyelni.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kifejtette, hogy a kereskedés lendületét az ázsiai részvénypiacok nyitása is igazolja. A várható emelkedés ellensúlyozhatja a BÉT csütörtöki esését – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 637,12 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 42 159,58 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 64 forinttal, 2,15 százalékkal 2912 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,09 százalékkal 13 570 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal 439 forintra gyengült, forgalma 283,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5460 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...