Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhe emelkedéssel kezdődhet a kereskedés
No menu items!

BÉT – Enyhe emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Enyhe emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos

Török Lajos kommentárja szerint  a jó nemzetközi hangulat alapján itthon is emelkedéssel indulhat a kereskedés.

A vezető részvények közül csütörtökön az OTP ismét 10 000 forint alatt zárt, megtörve az eddigi jó tendenciát, továbbra is ez a legfontosabb szint a bank számára. A Molnak sikerült átlépnie az 1650 forintos ellenállást a következő fontos szint 1700 forintnál húzódik. A Richter közelít a 6400-6600 forintos sávtető felső ellenállása felé, ennek áttörésekor megindulhat egy komolyabb emelkedés. A Telekom pedig továbbra is a 360-370 forintos sávban maradhat – fejtette ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,89 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 33 697,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 30 forinttal, 1,83 százalékkal 1670 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 0,84 százalékkal 9995 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,27 százalékkal 363 forintra gyengült, forgalma 121,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,23 százalékkal 6585 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.