Kezdőlap Tőzsde BÉT - Enyhén emelkedhet a BUX nyitásban
No menu items!

BÉT – Enyhén emelkedhet a BUX nyitásban

Enyhe emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte: hétfőn is csúcson zárt a BUX, folytatódott a magyar tőzsde szárnyalása, 49 ezer pont felett zárt az index.

Török Lajos

Kifejtette, az OTP a hétfői kereskedésben megfordította a pár napos negatív trendet, kedden továbbra is a 16 500-17 025 forint közötti sávra érdemes figyelni. A Mol hétfőn csökkent, de kedden az emelkedő olajárak mellett ismét megpróbálkozhat a 2450 forintnál húzódó ellenállás leküzdésével.

A Richter ugyan részben kilépett a csökkenő trendből, azonban továbbra is a 8400 forintnál húzódó ellenállásra érdemes figyelni. A Magyar Telekom a 420-427 forinti közötti sáv közepén fejezte be a napot hétfőn, ezt a két szintet érdemes figyelni az elemző szerint a részvénynél.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,40 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 49 015,24 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 12 forinttal, 0,49 százalékkal 2426 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,42 százalékkal 16 630 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 424 forintra nőtt, forgalma 71,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,36 százalékkal 8305 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás