Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Erősödésre számítanak az elemzők

A nemzetközi hangulat javulása, valamint az OTP és a Richter kedvező eredményei miatt erősödésre számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén pénteken.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: úgy véli, hogy az OTP és kisebb mértékben a Richter is erősödhet, így a BÉT pozitívan zárhatja a hetet. A kereskedelmi háborúktól függő nemzetközi hangulat azonban továbbra is jelentős mértékben befolyásolja a magyar részvénypiac alakulását – hangsúlyozta.

Bosnyák Zsolt, az Equilor részvényelemzője arra számít, hogy a várakozásokat meghaladó gyorsjelentésnek köszönhetően az OTP ismét az 50 napos mozgóátlaga fölé kerülhet. Megjegyezte viszont, hogy a kedvező számok ellenére a Richter portfóliója nem szerepelt jól, ezért nem zárja ki a kisebb negatív korrekció lehetőségét. A Magyar Telekom várhatóan folytatja a gyengélkedést, a Mol pozitív korrekció előtt állhat – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,87 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 41 207,46 ponton zárt csütörtökön.  A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 38 forinttal, 1,23 százalékkal 3056 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 450 forintra esett, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,30 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 195,2 millió forint volt.

A Richter-papírok 60 forinttal, 1,04 százalékkal 5815 forintra erősödtek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás