Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Erősödéssel indulhat a kereskedés

A szerdai esés után csütörtökön erősödéssel kezdhet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence szerint az OTP és a Mol folytathatja a gyengülést, miután előző nap fontos támaszszinteket törtek át az árfolyamok. A Richter csökkenését a 6250 forintos ellenállási szint állíthatja meg. A Magyar Telekom árfolyamát pedig a 340 forintnál lévő támasz foghatja meg – tette hozzá.

A BÉT részvényindexe, a BUX 885,91 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 32 106,78 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, minden vezető részvény ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 37 forinttal, 2,35 százalékkal 1538 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,99 százalékkal 9740 forintra esett, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,15 százalékkal 341 forintra gyengült, forgalma 273,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 205 forinttal, 3,12 százalékkal 6360 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...