Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresés várható nyitáskor
No menu items!

BÉT – Iránykeresés várható nyitáskor

A keddi csökkenés után szerdán sem lehet intenzív felpattanásra számítani, iránykeresés várható nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kifejtette, a vezető részvények közül a Richter árfolyama jelentősen csökkent és a 6 ezer forintos szint felé halad. Az OTP emelkedni tudott, továbbra is a 11 ezer forintos szint felett tartózkodik, így enyhén pozitív a technikai kép.

A Mol grafikonján továbbra is csak 1700 forint közelében húzódik fontos támasz. A Magyar Telekom újabb fontos támaszt tört le, a következő szintek 370, majd 360 forintnál találhatóak – jelezte.

A szakértő kitért arra is, hogy állampapírt vett a Magyar Nemzeti Bank. Május 26-a óta először lépett piacra a jegybank, 2038-as lejáraton 8 milliárd forintért, 2041-es lejáraton 2 milliárd forint értékben vásárolt állampapírt. A súlyozott átlaghozam 2,55 és 2,66 százalékon alakult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,33 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 34 754,08 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt.

A Mol 12 forinttal, 0,69 százalékkal 1728 forintra gyengült, 615,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,45 százalékkal 11 070 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,85 százalékkal 371 forintra esett, forgalma 85,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,21 százalékkal 6190 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás