Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Iránykeresés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán felidézte, hogy a BUX hétfőn végül csak mérsékelt emelkedéssel zárt. A vezető részvények közül az OTP árfolyama megközelítette a 9500 forintos ellenállási szintet, majd visszafordult onnan. Támasz továbbra is 9000 forintnál húzódik.

A Mol grafikonján sem változtak a meghatározó szintek, támasz 2000 forintnál, míg ellenállás 2100 forintnál található.

A Richter hétfőn nap közben a 7000 forintos szint fölé emelkedett és elérte a 7140 forintos következő meghatározó ellenállási szintjét, végül azonban 7000 forint alatt zárt, így a szakértő szerint nem zárható ki a negatív korrekció.

A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 380-400 forintos tartományban mozoghat a kommentár szerint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,99 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 34 908,12 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.

A Mol 6 forinttal, 0,29 százalékkal 2048 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,27 százalékkal 9275 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,26 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 123,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,58 százalékkal 6945 forintra emelkedett, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.