Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb emelkedés várható nyitáskor
No menu items!

BÉT – Kisebb emelkedés várható nyitáskor

Kisebb emelkedés várható a pénteki nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, a kedvező nemzetközi hangulat hatására pozitív nyitás várható a magyar piacon.

Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntésének bejelentését követően jelentős mozgások voltak a piacon, a nap végére az előző záróárak környékén alakultak az indexek. A kereskedelmi háborús feszültségek enyhülésére az amerikai piac mérsékelt emelkedéssel zárt, ez pozitívan hatott az ázsiai tőzsdékre is.

A nemzetközi tőzsdék hatására a magyar piacon is pozitív hangulat érvényesülhet, délután amerikai kiskereskedelmi adat és  fogyasztói hangulat index várható, ezek hatással lehetnek a kereskedésre – monda Kocsis Márió.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is úgy látja, hogy enyhe pluszban nyithat a magyar értéktőzsde. Úgy fogalmazott, a határidős árak alapján “zöldben nyithatnak” az európai tőzsdék, és itthon is enyhe emelkedés várható.

Felidézi, hogy csütörtökön csökkenésben a 12 600 forintos ellenállás felett zárt az OTP, növekedésnél a 12 800 forintos ellenállás lehet a következő fontos szint, csökkenésnél 12 400 forintnál lehetne támasz.

Az enyhén emelkedő olajárak segíthetik a Molt, ha megfordulna az előző napi csökkenés, akkor a 2950 forintos ellenállásig emelkedhetne az olajipari részvény. A Richter papírjával pénteken várhatóan a 4800 forintos támasz és 4900 forintos ellenállás között kereskedhetnek, a Telekomtól sem lehet várni jelentős elmozdulást a 418-425 forint közötti sávban maradhat – véli Török Lajos.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,66 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 40 066,95 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Mol esett.

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2890 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,39 százalékkal 12 630 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421,50 forintot ért, forgalma 258,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 20 forinttal, 0,41 százalékkal 4820 forintra gyengültek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás