Kezdőlap Tőzsde BÉT - Megállhat az emelkedés az elemző szerint
No menu items!

BÉT – Megállhat az emelkedés az elemző szerint

Megállhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén, a szerdai kereskedés negatív tartományban kezdődhet – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence szerint az európai részvénypiacok mindegyike visszaesés előtt áll szerdán, a kereskedés a térség tőzsdéin másutt is hasonló irányban folytatódhat. A szakértő a vezető részvények árfolyamában nem lát egyértelmű elmozdulási irányt.

A CIB előrejelzése az ázsiai részvénypiacok kilátásait is kedvezőtlennek írja le az amerikai-kínai kapcsolatokat terhelő keddi események miatt. A globális hangulat romlása ugyanakkor megállíthatja a forint gyengülését az euróval szemben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,60 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 34 604,44 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 18 forinttal, 0,89 százalékkal 2050 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9255 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 387 forintra nőtt, forgalma 149,4 millió forint volt.

A Richter-papírok 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6750 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Globális élményekkel teli utazás a szépség világába

Jankó Zsuzsanna„A Zsu Atelier a privát visszavonulás kvintesszenciája. Amit...

50 éve a természet szolgálatában – Jubileumot ünnepel a Kiskunsági Nemzeti Park

2025-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park, amely hazánk második nemzeti parkjaként alakult meg 1975. január 1-jén. A park az elmúlt fél évszázad során a természeti értékek védelmének, az ökoturizmus fejlesztésének és a környezeti nevelésnek a szimbólumává vált, egyedülálló természeti kincseket és kulturális örökséget őrizve az utókornak. A jubileumi évben számos programmal, rendezvénnyel és pályázattal várják a természetkedvelőket.

Horvátországot is érinti az amerikai szankció

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat legnagyobb partnere, amellyel 10 millió tonna kőolaj szállítására kötött szerződést 2024. január 1-től 2026. december 31-ig.

Az Utasellátó sikere: tavaly 1 millió vendég

Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban.

Hírek

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.