Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde

A német határidős piac és az ázsiai tőzsdék is emelkednek. A pozitív nemzetközi hangulat közepette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe is mérsékelt emelkedéssel kezdheti a hetet – mondta az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: az OTP mozgására érdemes figyelni, amelynek részvényei pénteken a 18 ezer forintos szint felett zártak. Amennyiben a bankpapír megtartja ezt a szintet, tér nyílhat a további emelkedés előtt; középtávon akár a 19 000-19 500 forintos tartomány is elérhető lehet – tette hozzá.

A Mol árfolyama a 2400-2450 forintos, szűk sávban mozog, továbbra sem látszik határozott irány – mutatott rá az elemző.

Varga Zoltán szerint a Richter árfolyamában 8800 forintnál van vízválasztó. Amennyiben a gyógyszeripari vállalat papírja e szint felett tud maradni hétfőn, a 9 ezer forintos szint felé veheti az irányt – jelezte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,87 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 52 255,11 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt.

A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2420 forintra erősödött, 753,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 0,87 százalékkal 18 010 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 438 forint, forgalma 97,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,38 százalékkal 8840 forintra erősödött, a részvények forgalma 603,7 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás