Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat javulása miatt felfelé vehetik az irányt az árfolyamok a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán felidézte, csütörtökön végül a 37 ezer pontos támasz felett tudott maradni a BUX, egy hajszálon múlt a letörés.

A vezető részvények közül az OTP a 11 500 forintos szint közelében mozog; a jelenlegi rövid távú technikai kép inkább negatívnak mondható, de ha tartósan vissza tud kapaszkodni a részvény a 11 500 forintos árfolyam fölé, ismét jöhet egy emelkedő hullám – jelezte a szakértő.

A Mol jegyzése az 1900 forintos támaszt tesztelgeti, ha a következő napokban ezt letöri, 50-100 forintot eshet a papír. A Richter ismét a 6800 forintos szint felett zárt, ha sikerül megmaradni felette, a 7 ezer forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat – közölte.

Az elemző kitért arra is, hogy 396,59 forintos átlagáron vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom. A csütörtöki részvény-visszavásárlási aukción 5,2 milliárd forint értékben fogadtak el ajánlatot, ez volt a maximális keret.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,52 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 37 001,94 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,47 százalékkal 1903 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 430 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 78,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,04 százalékkal 6820 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szakértő: bajt hozhat az Otthon Start törlesztője

Ugyan az Otthon Start Program elindulásával szeptemberben lejjebb fordult a piaci lakáshitelek THM-szintje is, a kamattámogatás nélküli konstrukciókat választók továbbra is óvatosak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Pancsoljon vagy gördeszkázzon az atombunkerben Helsinkiben

A föld alatti víziparadicsom az Itäkeskus Fotó: aquamagazine.com Helsinki első...

Linamar vezér: a közszféra a kanadai termelékenység legnagyobb fékje

Linda Hasenfratz, a Linamar Corporation elnök-vezérigazgatója Fotó: country93.ca Kanadában évek...

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába
Hirdetés

Hírek

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Ne maradjon le, bárki elmondhatja a véleményét az e-számla koncepcióról

A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.

Visit Hungary: csaknem 80 elismerést adtak át a Virágos Magyarország díjátadóján

Az Év óvodakertje elismerést a Budapest XXII. Kerület Egyesített Óvoda nyerte el, a Virágos városi- és faluséták kategória idei díjazottja pedig Miskolc.

Hó, jég, dugó: így készülhetünk a reptéri ünnepi rohamra

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapacitása évek óta nem tud lépést tartani a forgalom növekedésével. A téli szezonban naponta több tízezer utas érkezik vagy indul útnak, miközben a parkolóhelyek száma szinte változatlan.

Példátlan beruházási hullám indult: ezermilliárdokat tolnak a magyar agráriumba

Folyamatosan érkeznek a régóta várt támogatói okiratok a KAP ST pályázatokban érintett agrártermelők és élelmiszeripari szereplők felé.

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület, amely intézményes keretet biztosít a szektor továbbfejlesztéséhez és a szereplők közötti összehangolt együttműködéshez.

KSH: a beruházások teljesítménye 2025 III. negyedévében 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál

A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a szállítás, raktározás, valamint a feldolgozóipar gazdasági ág járult hozzá.

MNB: új alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak

Banai Péter Benő AZ MNB: új alelnöke lehet .

Gazdaság

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.