Kezdőlap Tőzsde BÉT - Szakértő: a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedett a BUX
No menu items!

BÉT – Szakértő: a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedett a BUX

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,19 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 40 179,84 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas
Kiss Nicholas

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a kedvező nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is pluszban zárt.

A szakértő jelezte: az OTP a nap elején mínuszban volt, de délután már erősödni tudott. A Mol-nak a 3300 forint körüli csúcs erős ellenállást jelent, kicsivel ez alatt zárt az olajpapír. A Richter pozitív korrekciójára már számítani lehetett, a múlt héten közzétett, a vártnál gyengébb tavalyi negyedik negyedéves jelentés miatt ugyanis sokat esett a részvény árfolyama az elmúlt napokban.

A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3288 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,71 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,51 százalékkal 472 forintra emelkedett, forgalma 162,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,21 százalékkal 5455 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3808,70 ponton zárt pénteken, ez 27,30 pontos, 0,72 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,