Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bírósághoz fordult a Huawei - alkotmányellenességre hivatkoznak
No menu items!

Bírósághoz fordult a Huawei – alkotmányellenességre hivatkoznak

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül – adta hírül a CCTV kínai állami televízió.

A Huawei amerikai központja Texasban. Fotó: AFP. azüzlet.hu
A Huawei amerikai központja Texasban. Fotó: AFP

A CCTV közzétette Szung Liu-ping, a Huawei vezető jogászának egy nappal korábban kiadott nyilatkozatát, amelyben az áll: a rendelet közvetlen módon ítélte bűnösnek a Huaweit, és a cég ellen nagy mértékű korlátozó intézkedéseket vezetett be azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Huaweit elüldözze az amerikai piacról. Szung rámutat: jogalkotással helyettesíteni a megfelelő bírósági eljárást zsarnoki intézkedés, amit az amerikai alkotmány egyértelműen tilt.

A kérelmet a vállalat az Egyesült Államokban nyújtotta be egy márciusban kezdeményezett kereset meggyorsítására, amelyet egy texasi bíróságon indított, ott ahol a Huawei amerikai központja található.

Az eredeti keresetben is arra hivatkoztak, hogy az amerikai kormányzat mindenféle bizonyíték nélkül, a Huawei szerint alkotmányellenes módon vezetett be megszorításokat a cég ellen. A gyorsított eljárással lehetőség lenne arra, hogy a bíró ítéletet hirdessen az ügyben a tárgyalás teljes menetének lefolytatása nélkül, még az előtt, hogy lejárna a tiltóintézkedés 90 napos felfüggesztése. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.