Kezdőlap Ingatlan Budapest. Az új lakások ára tovább kúszik felfelé
No menu items!

Budapest. Az új lakások ára tovább kúszik felfelé

Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az OTP Jelzálogbank statisztikája alapján az idén 750 ezer forint, jövőre pedig 850 ezer forint körül alakulhat – közölte a cég.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a főváros I., II., V. és a XII. kerületében az új lakások átlagos négyzetméterára már most meghaladja az egymillió forintot, és egy-két éven belül a város más részein is általánossá válhat ez az árfekvés. Példaként a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI., illetve a III. és a XIII. kerületet említették.

A közlemény szerint a vevők és a beruházók körében továbbra is a XIII. kerület a legnépszerűbb, ezt támasztja alá, hogy tavaly a fővárosban átadott 6400 új építésű lakás 20 százaléka itt helyezkedett el. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén 13 500 új lakás átadása várható, amelyek csaknem egyharmada a XIII. kerületben épül.

A dobogó második fokán a XI. kerület áll, ahol 2018-ban 1300 lakást adtak el, idén pedig 2700 átadása várható.

Valkó Dávid

Közölték, tavaly több mint 8400 új társasházi lakást adtak el Budapesten, ami ugyan néhány száz darabbal elmarad az előző év eredményétől, azonban a 2018. novemberi áfa-bejelentésnek köszönhetően idén is maradhatnak a már-már válság előtti keresleti szintek. A kormány 2018. novemberi döntése értelmében azon projektek lakásait, amelyekre 2018. november 1. előtt jogerős építési engedélyt szereztek, 2023. végéig 5 százalékos áfával lehet értékesíteni.

Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője, aki kifejtette, hogy a következő időszakban, amikor együtt él a kétféle áfaszint, a 27 százalékos áfával terhelt lakások nettó árát még elfogadható nyereséget hozó szintre csökkenthetik a fejlesztők, miközben az 5 százalékos áfával kínált lakásokét vélhetően megemelik az érintett beruházók. Így a jelenlegihez képest emelkedő árszinttel kell számolni, de az 5 és a 27 százalékos áfa-tartalom közötti eltérésből adódó nagyjából 21 százalékosnál kisebb mértékben – tette hozzá az elemző. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...