Kezdőlap Zöld üzlet Cégek pályázhatnak több milliós támogatásra zöldautók megvásárlásához
No menu items!

Cégek pályázhatnak több milliós támogatásra zöldautók megvásárlásához

Illusztráció: Bigstock

Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közösségi oldalán.

A tárca Facebook-bejegyzésében kiemelte: a legfontosabb módosításnak köszönhetően az eddigi egy évvel korábbi határidő helyett a 2022 végéig megalapított cégek nyújthatnak be pályázatot.

A vállalkozók éves bevételének a továbbiakban nem kell meghaladnia a beszerzési projekt elszámolható költségét – jelezte az EM.

A változtatások révén azok is újra nekifuthatnak a pályázati folyamatnak, akik korábbi támogatási kérelmüket valamilyen okból, akár csak átmenetileg visszavonták. Az eredeti felhívás ennek lehetőségét kizárta, most ez a korlátozás is megszűnik.

A részvétel megkönnyítésének célja a programra szánt forrásmennyiség még hatékonyabb hasznosítása, a klímabarát közlekedésért tenni kész cégek lehető legszélesebb körének segítése – hangsúlyozták.

A februárban indult pályázaton tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó és kisbusz beszerzéséhez igényelhető támogatás. A pályázati lehetőség csökkenti a hagyományos hajtású járművek árelőnyét a tisztább és csendesebb zöldautókkal szemben. A környezetkímélő gépkocsik üzemeltetői működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Mostanáig közel 4000 cégtől érkezett be támogatási igény összesen több mint 18 milliárd forintra. A megítélt források meghaladták a 15 milliárd forintot, a leszerződött tételek pedig a 14 milliárd forintot közelítik. A program jövő tavaszig áll nyitva a módosításoknak köszönhetően még több hazai vállalkozás előtt – közölte az EM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás