Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 5,0, naptárhatástól megtisztítva 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 4,4 százalékkal nőttek, a zöldségfélék ára 37,9 százalékkal emelkedett. A növényi termékek ára 9,1 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 3,1 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az import váratlanul nagy csökkenése miatt nőtt novemberben Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
Tavaly novemberben az export euróban számított értéke 4,7, az importé 7,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A külkereskedelmi többlet 186 millió euróval 496 millió euróra csökkent - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek