Kezdőlap Címkék 2020 augusztus

2020 augusztus

KSH: a nettó átlagkereset 260 ezer forint volt augusztusban

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 400 forintot ért el - jelentette a KSH.

KSH: nőtt az építőipari termelés júliusról augusztusra

Augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, júliushoz mérten viszont 1,9 százalékkal emelkedett  - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Fizetési mérleg – 214 millió euró hiány augusztusban

Augusztusban 214 millió euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, a hiány 83 millió euróval kisebb volt az előző havi 297 millió eurónál - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: a járműgyártás húzta az ipart augusztusban

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Nagy-Britannia. 4 százalék fölötti növekedést vártak – a fele lett

Az elemzői várakozásoknak nem egészen a felével nőtt augusztusban a brit gazdaság teljesítménye, amely továbbra is jelentősen elmarad az év eleji szinttől.

KSH: 251 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet augusztusban

Augusztusban az export euróban számított értéke 2,5 százalékkal, az importé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi egyenleg 236 millió euróval, 251 millió euróra javult - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: harmadával esett a vendégéjszakák száma augusztusban

Augusztusban a koronavírus-járvány hatására a szálláshelyek forgalma együttesen 33,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: alig csökkent az ipar teljesítménye augusztusban

Az ipari termelés augusztusban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: augusztusban csökkent a boltok forgalma

Augusztusban a nyers adat szerint 1,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Munkanélküliség. Kétéves csúcs az eurózónában

Augusztusban az ötödik egymást követő hónapban emelkedett, és több mint két éve a legmagasabb szintet érte el a munkanélküliségi ráta az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

KSH: emelkedtek az ipari termelői árak augusztusban

Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH – 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Németország – Mérsékelten növekvő pályán

A vártnál kevésbé javult szeptemberben az ifo németországi üzleti hangulatindexe. A vállalkozások szerint a gazdaság mérsékelten növekvő pályára állt, miután az eső hat hónapban komoly visszaesést okozott a koronavírus-járvány.

Államháztartás – Nyolc hónap alatt 2261 milliárd hiány

Augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Uniós infláció. Augusztusban is a magyar volt a legnagyobb

Augusztusban - akárcsak júliusban - a legnagyobb inflációt Magyarországon regisztrálták az EU-ban, az eurózónában pedig négy éve első alkalommal az előző havinál kisebb fogyasztói árindex alakult ki - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Augusztusban a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként 132 milliárd forinttal, 2,1 azázalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 6331 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

Amerika. Öthavi csúcsra szökött az infláció

Augusztusban a vártnál nagyobb, idén március óta a legmagasabb infláció alakult ki az Egyesült Államokban - jelentette a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics.

Államháztartás. 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Elemzők az inflációról – szigorít a jegybank?

Az infláció és a maginfláció augusztusi emelkedésében a dohány és az üzemanyagok jövedéki adójának emelkedése mellett a magas élelmiszerárak és a forint gyengülése is megjelenik - foglalták össze elemzők, akik várják a jegybank monetáris reakcióját, de úgy vélik, az alapkamat emelése nem jön szóba.

MNB: a jövedéki adó emelése húzta fel az inflációt

Augusztusban az infláció és a maginfláció emelkedését elsősorban az alkohol, a dohányáruk, illetve a feldolgozott élelmiszerek áremelkedése okozta. A dohánytermékek esetében folytatódott a júliusi jövedékiadó-emelés begyűrűzése, így az adóhatás önmagában 0,5 százalékponttal növelte meg a maginflációt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.