Kezdőlap Címkék 2020 szeptember

2020 szeptember

Külkereskedelem. Egymilliárd euró feletti szeptemberi többlet

A szeptemberi 1,140 milliárd euró külkereskedelmi többlet 664 millió euróval nagyobb az egy évvel korábbinál, és mindössze 10 millió euróval marad el a 2016 júniusi rekordösszegtől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 260 ezer forint fölé nőtt a nettó átlagkereset

Szeptemberben a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 260 ezer 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 269 ezer 500 forintot ért el. Utóbbi 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Mezőgazdasági árak – lassult a drágulás

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbikanál az előző havi 6,7 százalékos éves emelkedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fizetési mérleg – pozitívba fordult az egyenleg

A folyó fizetési mérleg szeptemberi aktívuma 636 millió euró volt, az augusztusi 214 millió és a júliusi 297 millió euró deficitet követően - derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

KSH: közel 15 százalékkal esett az építőipari termelés

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 14,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az augusztusihoz mérten 1,4 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Ipar. Elemzők: sikerült ledolgozni a hátrányt

A magyar ipar szeptemberre túljutott a koronavírus-járvány okozta válságán, ami mérsékelhette a GDP-visszaesés mértékét a harmadik negyedévben - állapították meg elemzők az ipari termelés szeptemberi előzetes adataiból.

Újra eltűntek a külföldi turisták

A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma szeptemberben 59 százalékkal csökkent, a külföldi vendégek száma pedig 94 százalékkal esett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint két százalékkal bővült az ipari termelés

Szeptemberben az ipari termelés a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 1,0 százalékkal mérséklődött. Az előző hónaphoz képest 2,3 százalék volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított növekedés, áprilishoz képest pedig 61 százalék - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők: az üzemanyagfogyasztás vetette vissza a kiskereskedelmet szeptemberben

Az üzemanyagfogyasztás visszaesésének a járvány második hulláma miatt elmaradt utazásokkal magyarázható felgyorsulása nyomta rá bélyegét a szeptemberi kiskereskedelmi forgalomra. Az év hátralévő részében a háztartások elbizonytalanodása, óvatossága lehet meghatározó a fogyasztás alakulásában - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH szeptemberi kiskereskedelmi forgalomról kiadott legfrissebb jelentését kommentálva.

KSH: 32,7 százalékkal bővült a netes boltok forgalma

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, augusztushoz mérve viszont 1,0 százalékkal nőtt -  jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők a munkaerőpiacról – fordult a trend

A koronavírus-járvány második hulláma és a szezonális hatások egyszerre okozzák, hogy őszre megfordult a munkaerőpiac korábbi kedvező alakulása - állapították meg a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva elemzők.

KSH: szeptemberben nőtt a munkanélküliség

Szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezerre nőtt a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. 2270 milliárd fölé nőtt a hiány

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Uniós infláció. A magyar a második legmagasabb

Az euróövezetben négy és fél éves mélypontra süllyedt az éves infláció szeptemberben, az Európai Unióban pedig havi szinten stagnáltak az árak. Az Eurostat adatai szerint a legnagyobb inflációt Lengyelországban mérték, a második legmagasabbat Magyarországon.

MNB: rekordra nőttek a külföldi követelések

Szeptemberben a Magyar Nemzeti Bank külföldi követeléseinek állománya augusztushoz képest 1133 milliárd forinttal 12 455 milliárd forintra emelkedett, és 2415 milliárd forinttal haladta meg a tavaly év végi összeget - közölte a jegybank.

Csehország. Lassult az infláció szeptemberben

Szeptemberben 3,2 százalékra lassult a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme Csehországban az augusztusi 3,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. Alig nőtt a hiány szeptemberben

Szeptemberben a korábbi hónapokhoz képest kisebb mértékben, 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, és 2270 milliárd forintot tett ki az év első kilenc hónapjában - közölte a Pénzügyminisztérium.   

MNB: a szolgáltatások lassították az inflációt

Elsősorban a piaci szolgáltatások árcsökkenésének köszönhető, hogy az infláció 0,5 százalékponttal 3,4 százalékra, a maginfláció 0,7 százalékponttal 4,0 százalékra csökkent szeptemberben az előző hónaphoz képest - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: lassult az infláció szeptemberben

Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalékra lassult az előző havi 3,9 százalékról, az éves maginfláció pedig 4,0 százalékra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

MNB: ötéves csúcsra nőtt a devizatartalék

Szeptemberben 2,153 milliárd euróval 32,212 milliárd euróra nőtt a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka. Ez 2015 novembere óta a legnagyobb összeg.

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.