Kezdőlap Címkék Adódigitalizáció

adódigitalizáció

Nem szívesen alkalmazzuk az építőiparban az új technológiákat

A szakemberek abban egyetértenek, hogy a hatékonyság növelése érdekében digitalizálni kell az ágazat működését, a felmérés szerint az építőiparnak ezen a területen még hosszú utat kell megtennie.

Az adózásnál is előnyben az adatalapú döntéshozatal 

Az adózás területén is új dimenziót nyit a digitalizáció, ami a szigorúbb ellenőrzés lehetősége mellett a multik és a KKV-k esetében is hozzájárulhat az adatszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó adminisztrációs terhek könnyítéséhez – állítják a PwC Magyarország szakértői.  

Újabb történelmi lehetőség a hiperugrásra – interjú Krisán Lászlóval, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójával

Itt a nagy lehetőség a COVID-járvány után, hogy a vállalkozások a digitalizáció útján elindulva, megújuljanak és megváltoztassák üzleti tevékenységüket. A kormányzatnak ehhez olyan támogatási súlypontokat is meghatározó stratégiát érdemes kidolgozni, amire építve a gazdaság képes kihasználni a gyors átoltottság előnyét, akkora lendületet véve, amivel erőteljes versenyképességi fejlődést érhetünk el - mondta Krisán László a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója AzÜzlet.hu-nak adott interjúban.

PM: a gazdaság fehérítése fedezi az adócsökkentést

Az adócsökkentés legbiztosabb fedezetét a gazdaság fehérítése jelenti. A gazdaság fehéredéséből fakadó pénzeket adócsökkentésre fordította a kormány, így a GDP 2 százalékának megfelelő összeggel csökkentette az adózás mértékét. Ezt  Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára jelentette ki.

Varga: adó- és vízügyi együttműködés Kazahsztánnal

Megállapodásokat írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter kazahsztáni látogatása során: Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettessel az adó- és vámdigitalizáció, Nur-Szultan főváros polgármesterével pedig a vízgazdálkodás területén született egyezség az együttműködésről.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...