Kezdőlap Címkék Adóváltozások

adóváltozások

Így adózhatunk jövőre

A magyar kormány benyújtotta az Országgyűlés elé a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatát. A BDO hazai szakértői minden eddiginél részletesebben megvizsgálták a javaslat adózást érintő változásait, amiket Orbók Ilona, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt össze pontokba szedve.

Így adózunk 2022-ben

Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben: összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős többségénél is - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Adóváltozások 2022 – több kedvezményt már most ki lehet használni

A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, június 10-től ugyanis többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemet támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Adóváltozások januártól – mindenkit érintenek

A 2021-ben hatályba életbe lépő adóügyi könnyítések szinte mindenkit érintenek - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Adóváltozások. Jön a hatósági áfamegállapítás és a kata-szigorítás

A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert - jelentette ki Izer Norbert. A...

Adóváltozások vs. vállalkozások – ki nyer ma?

Az adórendszert a következő esztendőre felkészítő parlamenti jogszabálydömping kihívás elé állítja a cégeket, s ezt idén tovább fokozza a koronavírus-járványhelyzet. Erre kínál megoldást az ADÓklub. Részletek.

Adóváltozások: kedvezőbb tao, emelt katás alap, alacsonyabb ekho

Újabb, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait csökkentő javaslatot terjesztett be a kormány. A törvénytervezet biztosítja, hogy a fejlesztési tartalék összegét a teljes adózás előtti nyereségből le lehet írni, illetve további adókönnyítő intézkedéseket is tartalmaz.

Megszavazta a parlament a jövő évi adócsomagot

Megszavazta az Országgyűlés a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot. A módosító csomag egyik legfontosabb eleme az online számlázás kiterjesztése - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Jövőre megszűnik az eva, csökken a kiva és a szállásáfa

Az Országgyűlés megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és a gazdaságvédelmi akcióterv több elemének megvalósítását is segíti.

Adó 2020: megszűnik az eva, csökken a kiva kulcsa

2020. január 1-jén az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik, a kisvállalati adó (kiva) mértéke pedig csökken - mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár.

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.