Kezdőlap Címkék áremelés

áremelés

Tetőzött az áremelési hullám Németországban

Áprilisban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet friss felmérésének adataiból.

MKIK: a cégek háromnegyede áremelést tervez

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI).

A Ryanair az energiaválság ellenére is szétkeresi magát

A megemelt jegyáraknak köszönhetően a Ryanair a tavalyi év végén többet keresett, mint valaha, ezért további áremelésekre készül.

Drágul a mobilozás, inflációkövető díjemelés jön a szolgáltatóknál

Idén inflációkövető díjemelést hajt végre a Magyar Telekom és a Vodafone is, igaz nem egyforma mértékben.

Egyre kevesebb német cég tervez áremelést, tovább lassulhat az infláció

Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre - mutatta ki egy friss felmérés.

Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a cégek 2023-ra

Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából.

Drágulnak a Digi szolgáltatásai januártól

Emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban. Az áremelés a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetőségeket is biztosít - közölte a társaság.

Tíz forinttal drágul a tojás darabja szeptembertől

Az emelkedő energia- és takarmányárak, valamint a folyamatosan növekvő termelési költségek miatt szeptembertől a tojástermelők nettó tízforintos darabonkénti termelőiár-emelésre kényszerülnek - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség).

Újabb rossz hír a katából kilépőknek

A könyvelők átlagosan 5 és 20 ezer forint közötti áremeléssel terveznek a kisadózó vállalkozások tételes adójából (kata) kilépő, tevékenységüket átalányadózásban folytató ügyfeleik esetében - derült ki a Billingo online számlázó által július végén elvégzett felmérésből, amelyet mintegy ezer könyvelő töltött ki.

Ilyen sem volt még: tízből hat német cég áremelésre készül

Minden korábbinál magasabbra emelkedett és megközelítette a kétharmadot a közeljövőben áremelést tervező vállalkozások aránya Németországban - derül ki egy friss felmérésből.

MKIK: a cégek háromnegyede áremelésre készül

A cégek közel háromnegyede, 72 százaléka véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben Az áremelésre készülők aránya az átlagosnál is magasabb a 20-49 fős cégek körében (84 százalék), a kereskedelmi vállalatok között (82 százalék) és a tisztán hazai tulajdonú vállalkozásoknál (80 százalék) - közölte felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Az autók 10%-kal drágulhatnak – Áremelésekre készül a német ipar

Jelentősen drágulnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői összeállítása szerint.

Terasznyitás fiesta hangulatban – Erős hazai forgalom és drágulás jöhet a nyáron

A vendéglátásban drágulás jöhet, az elmúlt hónapok bezártsága után a helyenként már-már fiestába csapott át a teraszok újranyitása. Szemmel láthatóan örült egymásnak vendég és vendéglátó. Kiss Nikolett riportja.

Koronavírus – MNB: tízből nyolc cég nem emelt árat

A vállalatok fele az árbevétel legalább 30 százalékos csökkenését tapasztalta márciusban a koronavírus-járvány hatására, ugyanakkor a cégek 80 százaléka nem emelt árakat, és nem is tervez áremelést - derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből.

Drágább lesz a Tesla Kínában

Augusztus 30-án megemeli árait a Tesla Kínában. Az amerikai autógyártó decemberben újabb áremelést hajthat végre, ha Kína valóban emeli az Egyesült Államokból importált járművekre kivetett vámot - közölte egy bennfentes forrás a Reuters hírügynökséggel.

Konténerhajók. A kénmentesítés drágítja a gázolajat

Az egekbe szökhet a gázolaj ára. Nemzetközi előírás kötelezi a tengeri fuvarozókat konténerszállító hajóik kén kibocsátásának drasztikus csökkentésére. Az átállás drága és már érezteti negatív kihatását a világkereskedelemre.

Emeli autóinak árát a Tesla

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó átlagosan 3 százalékkal emeli járműveinek árát világszerte, egyedül a tömeggyártásra szánt Model 3 árán nem változtat.

Nő az orosz kőolajexport vámja márciustól

Oroszország márciustól emeli a kivitelre szánt kőolaj vámját.

Drágul a benzin és a gázolaj

A Mol bruttó 2-2 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.  Az...

Árat emel a Magyar Posta

Árat emel a Magyar Posta, az elsőbbségi, összevonnak súlykategóriákat, a tömeges feladás ára mellett más változtatásokat is tervez a cég,   amelyek a közlés szerint főleg az üzleti ügyfeleket érinti.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...