Kezdőlap Címkék árindex

árindex

FAO: augusztusban kétéves mélyponton a globális élelmiszerárak

Kétéves mélypontra csökkent az élelmiszerek világpiaci ára augusztusban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.

Közel tízéves csúcson az élelmiszerárak

Elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása miatt közel tízéves csúcson álltak a világpiaci élelmiszerárak januárban.

Júniusi termelői árak – gyorsuló drágulás

Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Budapesti lakásárak. Drágulásban dobogós helyen

A budapesti lakásárak növekedése nemzetközi összehasonlításban a harmadik leggyorsabb volt tavaly a harmadik negyedévben - derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből, amely világszerte 150 városban hasonlította össze az ingatlanárak emelkedését 2017 harmadik negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között.

KSH-ipar. 2018 novemberi árak

Tavaly novemberben a belföldi értékesítési árak átlagosan 6,7 százalékkal nőttek, az ipari termelői árak összességében pedig 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ez az emelkedési ütem a júliusi 8,4 százalékról négy hónapon át folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Sokéves csúcson a német fogyasztói áremelés októberben

Hat és fél éves csúcsra gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Németországban októberben.

Többéves csúcson az augusztusi drágulás

Több éves csúcs. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Emelkedtek a fogyasztók kiadásai – kamatot emelhet a FED

Az erős belső keresletnek, az infláció erősödésének és a munkaerőpiac feszítettségének köszönhetően a Fed valószínűleg folytatja a monetáris politika szigorítását, és szeptemberben, idén immár harmadik alkalommal, újra kamatot emel.

Friss

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Hírek

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.