A DZT két budapesti szakembere a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK)) kötelékében folytatja tovább fontos és jelentős turisztikai munkáját.
Mivel Németországban valódi autós népvándorlást idéznek elő az iskolakezdés és az iskolai szünet végét jelentő időszakok, mindig érdemes odafigyelni, hogy éppen melyik irányba várható a menetidő akár extrém meghosszabbodása. Mivel már az iskolai szünet vége felé tartunk, nézzük melyek azok az útvonalak, ahol a következő hétvégeken biztosan nagy dugókkal kell számolni a Németországba igyekvőknek.
Az energiaárak németországi emelkedése miatt adócsökkentést szorgalmaz a bajor tartományi miniszterelnök. Markus Söder javaslata szerint átmenetileg 7 százalékra kellene csökkenteni az üzemanyagok általános forgalmi adóját.
Nem elég attraktívnak látszani, annak is kell lenni – mondja a müncheni magyar főkonzul azzal kapcsolatban, hogy beruházásaikhoz milyen szempontok alapján választanak maguknak magyarországi helyszínt a bajor cégek. Tordai-Lejkó Gábor szerint a COVID járvány ugyan kényszerűen, némiképp visszavetette a gazdasági kapcsolatépítést, de a bajor cégek érdeklődése töretlen és az elmaradt magas szintű találkozók újraszervezése is napirenden van.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek