Kezdőlap Címkék értékpapírpiac

értékpapírpiac

Tőzsde – Minimális mozgás nyitáskor Nyugat-Európában

Minimális elmozdulással indítottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék.

BÉT – Emelkedés várható a tőzsdén

A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban, emelkedett az olajár

A nemzetközi környezet javulására, illetve több kedvező makrogazdasági adat hatására erősödő indexekkel indult a szerdai kereskedés a New York-i tőzsdén.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

BÉT: a forgalom nőtt, a BUX csökkent augusztusban

Augusztusban a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,4 százalékkal 39 794 pontra csökkent, követve a nemzetközi piacok folyamatait. A 202,5 milliárd forintos részvénypiaci forgalom ugyanakkor jelentősen meghaladta az előző hónap szintjét.

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Egyértelmű csökkenő tendenciával indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon az előző tőzsdenapi, a pénteki vegyes zárás után.

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására, csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén  kedden a piaci szakértők szerint. 

BÉT – Negatív hangulatban indulhat a kereskedés

Negatív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a nyugat-európai határidős árak alapján az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. 

BÉT – Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező nemzetközi hangulatban indulhat a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedése, a nap folyamán kisebb emelkedésre lehet számítani az elemzők szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a nap folyamán vegyes hangulat várható az elemzők szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

A nemzetközi hangulat hatására iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, a befektetők óvatosan optimisták: ismét bíznak abban, hogy előrelépés történik az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban.  

Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

Nyitás után folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. 

BÉT – Csökkenés várható nyitáskor

Csökkenéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde, a vezető részvények többsége gyengülhet - véli az Equilor elemzője.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Pozitív tartományban nyithat a tőzsde

Pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint. 

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indulta kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

Friss

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Javította a magyar Raiffeisen-leánybank egyes osztályzatait a Moody’s

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Hírek

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.