Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató és a párizsi CAC-40 index stagnálhat, míg a frankfurti DAX-30 index 6 ponttal emelkedhet a nyitásban. Az európai tőzsdéken kedden a kis nyereségek és kis veszteségek közötti sávban folyt a kereskedés, de végül mínuszban zártak az indexek.
Folytatódott a pénteken megindult árfolyamesés, hétfőn tovább süllyedtek az amerikai indexek, miután a befektetők körében ismét felülkerekedett a félelem a világgazdaság lassulásától és a kereskedelmi háború kiéleződésétől. A Wall Street csütörtökökön még két hónapja legnagyobb napi nyereségét könyvelte el.
Enyhe reakció indult meg, lefelé csorogtak a részvényárfolyamok a New York-i tőzsdén, miután csütörtökökön a Wall Street két hónapja legnagyobb napi nyereségét könyvelte el.
A Budapesti Értéktőzsde kereskedésében pénteken iránykeresés mellett folytatódhat a pozitív korrekció, az OTP vártnál jobb eredménye vételi erőt jelenthet elemzők szerint.
Feléledt a vételi kedv, emelkedtek az indexek az amerikai részvénytőzsdéken a nyitásban csütörtökön a kedvező kínai kereskedelmi adatok és a jüan erősödésének hatására.
A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek