Brit lapok értesülése szerint egyre konkrétabb formát kezd ölteni egy esetleges alagút terve Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy mégsem terjeszti ki Észak-Írországra a vakcinaexport-ellenőrzést, miután Londonban, Belfastban és Dublinban egyaránt felháborodást okozott a brüsszeli testület szándéka - közölték hírügynökségek.
Az Európai Unió arra kéri az Egyesült Királyságot, hogy szeptember végéig vonja vissza az új belső piaci törvénytervezetet, amelynek jelenlegi formájában való elfogadása a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodásban foglaltak, és a nemzetközi jog rendkívül súlyos megsértését jelentené - jelentette ki az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja.
Pár szavazaton múlhat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződés elfogadása a brit parlament szombati rendkívüli ülésen.
A magyar vállalatok a Brexitet követő átmeneti időszakban a közvetett adók területén elméletileg az eddigi gyakorlatot követhetnék, ám ebben az időszakban is kiemelt figyelemmel kell kísérniük a jogalkalmazási, hatósági gyakorlatot
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek