A nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben.
Budapesten 30-40 ezren használják a közösségi autós szolgáltatásokat, világszerte 22 millióan. A következő hat évben a duplájára bővülhet azoknak a száma, akik saját autóikat feladva a közösségi autózás kényelmét választják.
A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).
A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.