Bár a jegybank inflációs célsávjának felső szélén maradt a májusi infláció, valamint emelkedett a maginfláció és a többi alapmutató, az elemzők nem várnak változást az MNB monetáris politikájában. Arra viszont számítanak, hogy az olajárak kedvező mozgása a következő hónapokban mérsékli a fogyasztói áremelkedés ütemét.
Erőteljesen csökkent az inflációs ráta Németországban, a fogyasztói árak éves szinten májusban 1,4 százalékkal nőttek az előző havi 2,0 százalék után - közölte előzetes adatok alapján a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Az elmúlt fél évben az infláció 3 százalék körül ingadozott, ilyen hosszú időszakon keresztül erre a jegybank inflációs céljának 2007-es bevezetése óta nem volt...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizálására, amelynek megkezdése az inflációs kilátások függvénye - közölte a testület a keddi kamatdöntést követően.
A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek