Kezdőlap Címkék Innovációs és Technológiai Minisztérium

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Veszélyes játékokat vontak ki a forgalomból – lista

Az október végéig megvizsgált több mint százféle játék mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk pedig súlyos kockázatot jelent - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Black Friday – kisokos. Buktatókra figyelmeztet az ITM

A körültekintő vásárlásra figyelmezteti a Black Friday alkalmából árleszállításokat meghirdető webáruházak látogatóit az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

ITM – 300 ezernél kevesebb az álláskereső

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Kutatás-fejlesztés. Magyar-török pályázat indult

Kétoldalú tudományos és technológiai megállapodás keretében ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és török partnere, a Török Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (TÜBITAK) közös pályázata.

Fekete foglalkoztatás – Jövőre visszamenőleg is beszedhetik a járulékokat

Egy törvénymódosító javaslat szerint a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen érvényt szerezhet a bejelentés nélkül foglalkoztatottak elmaradt munkáltatói kifizetéseinek.

ITM – 70 ezerrel kevesebb az álláskereső, mint júniusban

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 300 ezer közelébe esett vissza az álláskeresők száma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Digitális pénzügyek – új védjeggyel a nagyobb bizalomért

Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy Program indul, amelyben a magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező pénzügyi intézmények, hitelintézetek és biztosítók szerezhetnek minősítést - jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Elektromos taxi – milliárdos támogatás

Mintegy 280 új elektromos taxi forgalomba állítását, megvásárlását támogatja a kormány közel 2,3 milliárd forint értékben. A klíma- és természetvédelmi célokat a járványhelyzetben is...

Innovációt ösztönző pályázat indult – 20 milliárdos keretösszeggel

A munkahelyteremtést és a versenyképesség erősítését szolgálja a Piaci KFI konstrukció, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatás pályázható - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Átalakult a szakképzés – füzet segít a választásban

Megjelent az alapszakmákat ismertető tájékoztató füzet, amelyből a fiatalok és szüleik megismerhetik az átalakított szakképzés struktúráját és tájékozódhatnak a választható képzésekről - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Életveszélyes kétkerekűek. Rollereket és hoverboardokat tiltottak be

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 14 elektromos rollert és hoverboardot vizsgált meg. A laboreredmények alapján mindössze két roller használata veszélytelen, az összes többi eszköz forgalmazását megtiltotta a hatóság.

PCR-teszt. Milliókra büntethetik a túlárazókat

A fogyasztóvédelem kiemelt országos akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott díjért végzik-e el a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszteket.

Koronavírus – Hatékony, itthon is kezelhetnek favipiravirral

A favipiravir hazai fejlesztése szempontjából nagyon bíztató, hogy a japán klinikai kísérletek bizonyították, hatékony a szer a COVID-19 tüneteivel szemben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Rezsicsökkentés – Európai Bíróság: nem sérült uniós jog

A magyarországi rezsicsökkentés nem ütközik uniós jogba - mondta ki az Európai Bíróság, amely ítéletében egyedül a rendszerhasználati díjakat megállapító hivatali döntéseket követő hatékony jogorvoslati lehetőség hiányát kifogásolta.

Csodaszerekkel szédítő webáruházak – fél év alatt száz eljárás

Hajmeresztő hazugságokat talált webáruházak honlapjain az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma, amely március óta csaknem száz megtévesztő oldalt leplezett le próbavásárlással.

Pályázat elektromos kerékpárra: 150 ezer forint is járhat

Egymilliárd forint keretösszegű pályázat jelenik meg októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Ágostházy Szabolcs új államtitkárként felügyeli az uniós forrásokat az ITM-ben

Ágostházy Szabolcs felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Árubemutatók után álorvosok trükköznek – figyelmeztet az ITM

Eltűnőben vannak Magyarországról az árubemutatós termékértékesítők. Újabban azonban álorvosok, ingyenes szűrővizsgálat ígéretével igyekeznek behálózni idős embereket.

Álorvosok utaznak az idősek pénzére – a szűrővizsgálat az új árubemutató

Bár a szigorú szabályozásnak köszönhetően lényegében eltűntek a trükkös árubemutatók, a fogyasztóvédelem éber maradt, mert egyes cégek ingyenes szűrővizsgálat címén igyekeznek behálózni idős embereket.

Koronavírus – Palkovics: életeket menthet a kormányzati mobilapp

A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet - mondta az innovációs és technológiai miniszter, aki azt kéri, mindenki töltse le az alkalmazást.

Friss

Útimorzsák Georgiából     Két kontinens határán

A szolgáltató szektor (amelynek igen nagy része kapcsolódik az idegenforgalomhoz) termeli meg a GDP mintegy 68 százalékát, és ez az ágazat foglalkoztatja a munkaerő 47 százalékát.

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

Hírek

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.