Az ukrajnai háború kezdete óta az Európa-szerte diplomáciai álcával működő orosz kémek felét kiutasították - mondta az MI6 vezetője egy amerikai biztonsági konferencián.
Kínának folytatott kémkedéssel gyanúsítanak egy német politológust, egy kutatóközpont vezetőjét, aki a hatóságok szerint 2010 és 2019 között adott át információkat a kínai hírszerzésnek - jelentette be a német szövetségi ügyészség.
Büntetőeljárás indult az IKEA svéd cég és korábbi menedzserei ellen a franciaországi Versailles-ban, mert állítólag éveken át kémkedtek a vállalat munkatársai után.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elutasította, hogy a Kanadában amerikai kérésre őrizetbe vett Meng Van-csout, a kínai Huawei telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatónőjét kicseréljék két kanadai állampolgárra, akiket Kínában bebörtönöztek.
A Google továbbra is biztosítja alkalmazás-letöltési és biztonsági szolgáltatásait az Android operációs rendszeren futó Huawei okostelefon készülékek számára - közölte hétfőn Twitter üzenetben a Google.
Google felfüggeszti több együttműködését a Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új verziókhoz - jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva.
A kínai titkosszolgálatok egyre szemtelenebbül kémkednek a nyugati menedzserek után. Hotelszéfeket törnek fel, irodákat poloskáznak be, laptopokat hekkelnek meg. Mindezt kilátástalan megakadályozni. Az üzletemberek jobb híján túlélési trükköket fejlesztettek ki - olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.
Több mint negyvenmillió hekkertámadás érte az ecuadori kormányintézményeket azóta, hogy Moreno elnök a múlt héten visszavonta a menedékjogot Julian Assange-tól, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójától.
Bizonyíték híján feketelistázni nem lenne igazságos - jelentette ki az ENSZ távközlési szakosított intézménye, a genfi székhelyű ITU főtitkára. Szerinte politikai és kereskedelmi megfontolások állnak az Egyesült Államok Huawei-t ért kémkedési vádjai mögött.
A nyugati országok és az Egyesült Államok által sokat támadott Huawei kínai telekommunikációs vállalat kiberbiztonsági központot nyitott a belga fővárosban, lehetővé kívánja tenni a hálózati rendszerein futó forráskódok vizsgálatát annak bizonyítékául, hogy a cég semmiféle digitális kémtevékenységet nem folytat.
A kínai hatóságok kémkedéssel és államtitkok eltulajdonításával vádolják az országban tavaly decemberben letartóztatott két kanadai férfit, a Reuters értesülései szerint magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert.
Amerikai törvényhozók egy csoportja kétpárti törvényjavaslatot nyújtott be a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat gyártotta chipek és egyes alkatrészek amerikai forgalmazási tilalmáról.
Kémkedés gyanújával letartóztattak Lengyelországban egy lengyel és egy kínai állampolgárt, a bíróság pénteken három hónapos előzetes letartóztatásba helyezte őket.
Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek