Károlyi László, a Legrand vezérigazgatója: a Legrand küldetése az Improving Lives. Az, hogy az épületekben lévő elektromos struktúrákkal jobbá, biztonságosabbá tegyük az életet.
A 30 éve lezajlott privatizációs hullám egyik sikertörténeteként a Kontakta-Kontavill - ma már a francia Legrand csoport tagjaként - a szentesi gyárban kifejlesztett konnektorokkal hódítja meg a világpiacot.
A gyakorlatban is bizonyított magyar menedzsment módszertan kidolgozója is meghívást kapott az év végi, indiai első World Project Management Forumra. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a gyorsan változó világban miként hozhat eredményt az általa kifejlesztett Crenchmarking szisztémát.
Egyszerre szép és okos. Ez az, amire az élet sok területén vágyunk és a Legrandnak köszönhetően a kapcsolók terén biztosan meg is kapunk. Ki gondolta volna például korábban, hogy úgy is tehetünk új kapcsolókat az átrendezett nappaliba, hogy ahhoz már meg se kell vésni a falat?
Egy okosotthon már önmagában is kényelmet teremt gazdájának, de az igazi kényeztetéshez még ennél is több kell. Alap elvárás az, hogy a beprogramozható, önmagukban is irányítható eszközöket egyetlen központi vezérlőegységről tudjuk irányítani, ahogyan azt a Legrand okosotthon megoldása is biztosítja.
Párkányban rendezték az idén a Jubileumi Vezérigazgató Találkozót. A nagykorúvá vált rendezvény programjait ezúttal a digitalizáció köré rendezték. Az év vezérigazgatója – Innováció díjat Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója vette át az eseményen.
A közeljövőben adják át a hatodik regionális, akkreditált KNX labort, amely a Legrand Magyarország Zrt. segítségével került kialakításra. Károlyi László vezérigazgató a közelmúltban rendezett EuroSkills és az EIT Innovators Award tapasztalatai kapcsán állítja: a jövőben az lehet sikeres, aki több szakma eredményeit képes ötvözni.
A szakma európai fiatal kiválóságait díjazó EuroSkills 2018 díjátadója után az Európai Innovációs díj zsűrijébe is beválasztották Károlyi Lászlót, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatóját.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek