Vádemelés nélkül szabadlábra helyezték azt a két embert, akit a londoni Gatwick repülőtér forgalmát megbénító drónok ügyében vettek őrizetbe. A második legnagyobb forgalmú londoni repülőteret üzemeltető vállalat több tízezer font nyomravezetői díjat ajánlott fel a valódi tettesek felkutatását eredményező információkért. Az elkövetők utáni hajszába a brit hadsereg is bekapcsolódott.
Drónok miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték. A következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.
A brit főváros Londongradnak becézett negyedében egymás mellett élnek a vagyonukat Angliában biztonságba helyezett Kreml-hű oligarchák, a kegyvesztetté vált egykori szupergazdagok - és az orosz menekültek. Az angol politika megkeseríti eddig nyugalmas életüket. Ami biztos, az a bizonytalanság.
A Deutsche Bank vezetése Frankfurtot látja alkalmasnak arra, hogy London helyére lépjen, az európai nagybankok már meg is kezdték a felkészülést a váltásra.
A brit kormány várakozása szerint több ezer pénzügyi szolgáltatási állás áttelepítése várható Londonból más európai pénzügyi központokba a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jövő márciusi időpontjáig. A pénzügyi szolgáltatási szektor a brit gazdaság legfontosabb exportőre; az ágazat külkereskedelmi többlete évente 60 milliárd font, a brit GDP-érték 3 százaléka.
Rövid távon komoly kockázatokat jelentene több nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszer feltételeirő - közölte a Moody's.
Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének.
A Chariot, a Ford városi transzfer-szolgáltatása a héten elsőként indítja be első olyan európai útvonalait, amelyek kifejezetten a vállalatok és az egyetemi kampuszok számára kínálnak egyszerűbb, stresszmentesebb közlekedést.
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi "boom", és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.
David Davis brit brexit-ügyi miniszter, majd Boris Johnson külügyminiszter is lemondott a posztjáról, miután a kormány a hétvégén olyan javaslatcsomagot fogadott el, amely összességében...
Krakkó, New York és Chicago után jövő februártól London legközpontibb légikikötője is elérhető lesz Budapestről a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT újabb terjeszkedésének köszönhetően....
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek